Határidő

15   11   2011  

Fontos jogi megjegyzés

  • A pályázaton minden olyan gyermek részt vehet, aki Magyarországon él, és 2000-ben, 2001-ben vagy 2002-ben született.
  • Minden résztvevő egy képet küldhet be. A képnek „A világűr és az űrrepülés” témakörhöz kell kapcsolódnia.
  • A pályázat 2011. szeptember 1-jétől november 15-éig tart. Minden művet ezen időpontok között kell beküldeni.
  • A képeket a nemzeti zsűri a témakörhöz való kapcsolódása, a kifejezés eredetisége és esztétikussága alapján fogja elbírálni.
  • Minden résztvevőnek a hivatalos jelentkezési lap kitöltésével kell jelentkeznie a pályázatra.
  • A pályaműveknek a résztvevők saját munkájának kell lenniük.
  • Minden résztvevőnek bele kell egyeznie, hogy beküldött művét az Európai Bizottság a Galileo műholdprogramhoz kapcsolódóan felhasználja.
  • Az európai intézmények munkatársai – ideértve azok ügynökségeit és küldöttségeit – és családjuk nem vehetnek részt.
  • Minden résztvevő ország nyerteséről elnevezik a Galileo program egyik műholdját. A Galileo program műholdjait a terv szerint 2011-től kezdődően a program befejeztéig szakaszosan lövik fel.
  • A díjat pénzbeli nyereményre beváltani nem lehet.
  • A pályázaton való részvétel díjmentes.
  • A döntés végleges